Olyat mondott az ukránokra a szlovák EP-képviselő, amilyet még senki

2025. március 07. 08:46

Erik Kaliňák közölte, nem zavarná, ha az oroszok elérnék Ungvárt, és azt is elmondta, miért. Nos, nem mindenki örült neki.

2025. március 07. 08:46

A pozsonyi ukrán nagykövetség protestált Erik Kaliňák megjegyzései miatt, amelyete egyenesen „szégyenteljesnek” minősített. A Smer képviselője ugyanis csütörtökön kijelentette, hogy ha az oroszok elérnék Ungvárt „végre lenne egy megbízható szomszédunk”. A kommentet még kormánypárti tisztviselők is kritizálták – számolt be az Euractiv. 

A politikus Fico egyik fő tanácsadója, és a megjegyzéseket egy interjúban tette. 

Erik Kaliňák kijelentette, hogy nem lenne problémája azzal, ha az oroszok elérnék Kijevet, és ugyan nem kívánta kifejezetten, hogy Szlovákia határainál legyenek, hozzátette, hogy az oroszokat megbízhatóbb partnernek tartja, mint az ukránokat.

„Cinikus leszek, és azt mondom, hogy végre lenne egy megbízható szomszédunk. Mert ha megnézzük a szlovák-ukrán kapcsolatokat, és azt, hogy hányszor kellett megmentenünk őket, miután gazdasági konfliktusokat okoztak Oroszországgal, és hányszor nem tudtak segíteni nekünk, akkor ebből a szempontból az oroszok megbízhatóbb partnerek számunkra” – mondta Kaliňák.

Az ukrán nagykövetség bejelentette, hogy diplomáciai jegyzéket készít elő és a nyilatkozatot Szlovákia nemzetközi jog betartása iránti elkötelezettségének megkérdőjelezéseként értékeli.

„Egy olyan időszakban, amikor az ukrán nemzet már negyedik éve hősiesen ellenáll a nagyszabású orosz agressziónak, és szüksége van a nemzetközi közösség támogatására, egy szomszédos ország kormánypártjának magas rangú képviselője – akinek a független, szuverén és erős Ukrajna megőrzésében kellene a leginkább érdekeltnek lennie – nyíltan az agresszor oldalán áll, és az áldozatul esett ország teljes területének megszállását kívánja” – jelentette ki a nagykövetség.

Kaliňák megjegyzései példátlan kritikát váltottak ki saját politikai berkeiben. Peter Pellegrini elnök elutasította megjegyzéseit, mondván, hogy azokat nem kell komolyan venni, mivel a 33 éves Kaliňák „nagyon fiatal, és csak rövid ideje van a politikában”.

Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS/RE) Kaliňák szavait hazaárulásnak bélyegezte.

„A jelenlegi kormány víziója nem a mind a négy égtáj felé irányuló külpolitika, hanem Szlovákia orosz tartományává (Gubernia) alakítása” – jelentette ki Michal Šimečka ellenzéki vezető.

Nyitókép: Erik Kalinak, European Union 2025 – Source : EP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
juhus-61-62
2025. március 08. 19:00
Bravó Erik Kaliňák! TE - "túl fiatal" korod ellenére már nem a "liberális" történelmet, hanem a valóságos XX. századi eus történelmet tanultad. Csak így tovább Kedveske!
martens
2025. március 07. 18:39
Ez jó srác.
alenka
2025. március 07. 14:17
Erik az igazat mondta, nagyon bátor fiatal. Erre még emberfia nem merészkedett!....kedvellek. bizonyára büszke unokaöccsére Robert Kaliňák!
csapláros
2025. március 07. 13:35
.."a nyilatkozatot Szlovákia nemzetközi jog betartása iránti elkötelezettségének megkérdőjelezéseként"... Milyen nemzetközi jogról van szó ? Csak tán nem arról, amivel az Eu nem egyszer írta át az Eu jogrendet holmi jogállamisági faszsággal dúsítva, vagy amikor az EP a tartózkodók szavazatait is az IGENEK közé sorolta, vagy amikor 2008-as válságkor csőd előtt álló görögöknek felvett Eu hitel rá kirótt részletét a szegényebb, elmaradottabb Szlovákiával is megfizettette, mert hogy az is benne van az Euro övezetben ??? Hab a tortán a liberálnáci szarfaszú Pellegrini megnyilatkozása, miszerint a srác „nagyon fiatal, és csak rövid ideje van a politikában”... Ahhoz képest a napvilágnál is világosabbnak látja a valóságot. Simecska meg még Pellegrinire is rátesz egy lapáttal, miszerint Ficóék célja a Felvidék orosz gubernátummá alakítása. Legalább a tótok is megtudnák, hogy milyen a VALÓDI nemzeti kisebbség, nemcsak az, amit maguk költöttek az újabb generációs neonácik kiművelése érdekében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!